Aguilar DB750
A képre kattintva megtekinthető a nagyobb verzió.
A legjobb erősítő, amin valaha játszottam. Hibrid motyó, az előfok csöves, a végfok pedig tranzisztoros. Ára sajnos kissé (?) borsos, de ha valahol kapható használtan ésszerű összegért, mindenképpen érdemes megvásárolni.

Hangzás

A legtöbb erősítőnél a legelső próba alkalmával, az összes potmétert egyenesbe állítva kiderül minden; itt is ez volt a helyzet. A cucc hangzása hihetetlenül erős, tiszta és telt. Semmi felesleges nem szólal meg, ami viszont hallható, mind hibátlan.

A képen látható, hogy nem vitték túlzásba a hangszínezési lehetőségeket. Egy basszus-, egy közép- és egy magaspotméter, valamint egy magas- és egy basszuskiemelő a teljes készlet.
Őszintén bevallom, nem is szeretek matekozni hangszínezéssel, általában nem ezen múlik az, hogy szól-e a hangszer az ember kezében.
A megfelelő hangzás eléréséhez sokszor elengedhetetlen egy kis tekergetés, és meglepő módon e három hangszínszabályzóval számos hangzást ki lehetett hozni az erősítőből. Én mindent egyenesben szoktam hagyni, csak a klub akusztikájának megfelelően korrigálok néha.

A potméterek pont a szükséges frekvenciákat módosítják, és még extrém beállításoknál is gyönyörű a hang.
Például a magasszabályzót maximumra tekerve nem zavaró, éles a megszólalás, csak a teteje kerül kiemelésre. Amikor megpróbáltam bántó, használhatatlan soundot produkálni, nem sikerült: tetszőleges szélső állásba tekerve bármelyik vagy akár mindegyik potmétert a hang még mindig zenei. Természetesen hagyományos szituációban nincs szükség ilyen szélsőséges megoldásokra, csak azért említem, mert számos erősítő kínál értelmetlen vagy használhatatlan beállításokat.

A magas- és basszuskiemelők is gyönyörűen működnek, az előbbi hatása főleg az öt- vagy több húros basszusgitárok H húrjánál földet rengető.
A hangminták részben több beállítást is meghallgathattok több hangszerrel, tehát tovább az erősítés részre.

Először is: a cucc nagyon hangos, már-már félelmetesen, és ládaválasztáskor sincs nagy gond, mivel a 2 Ohmos terhelést még könnyedén veszi. Én még nem próbáltam a maximum 2 Ohmos terheléssel (mindkét Eden ládám 8 Ohmos, együtt is csak 4 Ohm a kettő), de a maximum közelébe még egy koncerten sem kellett kitekerni. Sosem érezni, hogy erőlködne a motyó, még a maximális hangerő közelében sem (bár ez már valahol a fájdalomküszöb környékén található, és ahogy az előbb említettem, koncert-szituációban még nem volt rá szükség).
A csöves előfok elég sokáig tekerve tökéletesen tiszta marad, 2-3 óránál pedig megjön a csöves cuccokra jellemző "morgás". A végfokra szintén nem lehet panasz, ahogy az előbb említettem, a hangerő és a minőség tökéletes elegye.

Mindent összevetve, a sound önmagában és a zenében is gyönyörű, telt; a három hangszínpoti ellenére a hangzások széles skálája kitekerhető az erősítőn, a hangerővel pedig sosem lesz probléma.

Kialakítás

Már az elején megjegyezném, hogy nehéz a motyó, a szállítása kocsi- vagy taxifüggő. Önálló fej, így nincs rajta fogantyú sem, szinte kötelező rackbe tenni. Eleinte egy könnyebb, vállra akasztható táskaracket használtam, nem hallgatva Juhász Gergő barátom tanácsára. Szépen sorban le is szakadt róla az összes vállpánt, fogantyú és egyéb kellék. Merev vázas, masszív rack ajánlott hozzá.

A tápkábel ipari jellegű, vastagabb és masszívabb szokásos 220V-os társainál. Erre azért van szükség, mert bekapcsoláskor az erősítő nagy mennyiségű delejt vesz fel. Lakásban éppen ezért ritkábban használható, ugyanis az első pár alkalommal (amíg fel nem töltődik) levágja a biztosítékot. Színpadon ilyen jellegű gondom még nem volt vele.

Az erősítő hasonlóan nagy kakaót ad le, ezért nem is építettek bele jack aljzatú hangfalcsatlakozót. Csak olyan ládákkal használható, amelyeken van Speakon-bemenet. Hallottam már jack-Speakon átalakítóról, de nem tudom, mennyire egészséges dolog ilyet erőltetni. Az újabb ládákon általában található ilyen aljzat, de előfordult már, hogy nem használhattam egy helyi 8*10-es Ampeg cuccot, mivel régebbi széria lévén csak jack bemenet volt rajta.

Bekapcsoláskor az erősítő önellenőrzést végez, és fokozatosan adja a csövekre a kakaót. Ezt a folyamatot az előfok-led villogása jelzi, és a végfokot az ellenőrzés befejezte előtt be sem lehet kapcsolni.
Kivételesen csendes helyeken esetleg zavaró lehet a hűtőventillátor hangja, amely nem hőérzékeny, hanem a bekapcsolástól kezdve folyamatosan működik. Valóban kivételes csönd kell ehhez, mert már egy kis kávézóban sem érzékelhető a ventillátorzaj.

A potméterek szintén kiváló minőségűek, állításkor érezhető a "súlyuk". Az effektkör küldési- és visszatérési potméterei kihúzhatók (az egyikkel a vonal/hangszerszintű bemenet, a másikkal az effektkör működése - soros vagy párhuzamos - váltható), ennek megfelelően könnyebben tekerhetők, de itt is nagyon stabil az érzet. Valószínűtlen, hogy bármelyiket véletlenül odébbállítaná az ember.

Végül, de nem utolsósorban a vonalkimenet is megér egy misét: egy Jensen-transzformátorral megtámogatott szimmetrikus kimenetről van szó. Minden hangmérnök nagyon szokott örülni neki, DI-box és egyéb kütyük nélkül is abszolút megbízható.

Vissza